sütemény bejegyzései

Scones

2010. március 9. 9:42 - írta fűszerkert

A scones a hagyományos angol ötórai tea elmaradhatatlan tartozéka, amelyet dzsemmel és egy clotted cream nevű tejszínszerű készítménnyel fogyasztanak. Én reggelire szoktam készíteni, vajat, dzsemet és sajtot kínálok mellé, meg persze teát, kávét és narancslevet, kinek-kinek kívánsága szerint. :-)
Többféle scones receptet kipróbáltam már, mindegyik jó volt; mostanában vaj helyett joghurtot használok a tésztához, és így is nagyon bevált.

hozzávalók 16 darabhoz:

6 1/2 dl liszt
1/2 tk só
2 tk sütőpor
2 dl görög joghurt (ha nincs, jó a sima joghurt is, illetve tejszínnel is elkészíthető)
1 dl víz

A lisztet, sót és sütőport elkevertem. Hozzáadtam a joghurtot és a vizet, és gyorsan összedolgoztam (csak annyira, hogy összeálljon a tészta).
Lisztezett deszkára borítottam, 4 részre osztottam, amelyeket lisztezett kézzel kör alakúra (8-10 cm átmérőjű) lapogattam. Sütőpapírral fedett tepsire raktam, és lisztezett késsel kereszt alakban belevágtam a tésztába, hogy miután megsültek, a bevágás nyomán egyszerűen csak darabokra tördelhessem vagy vághassam. 220 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt megsütöttem.

Málnás-fehércsokoládés omlós sütemény

2010. február 14. 14:58 - írta fűszerkert

A receptet itt találtam, és nagyon jónak tartom. Egy egész vaníliarúd kikapart magjait belekevertem a tésztába - meg is lett az eredménye. :-) Az adott mennyiségből kb. 25 darab sütemény lett, a málnadzsem, amit szintén frissen készítettem fagyasztott málnából, nem lett elég ehhez a mennyiséghez, ezért a maradék "szívecskéket" csokoládés krémmel "ragasztottam" össze.
A tészta kiszúrásához egy kisebb és egy nagyobb szív alakú formára lett volna szükségem, de csak egyféle méretben van itthon, ezért kisebb kiszúró helyett papírból sablont készítettem, ezt helyeztem a tésztára, és éles késsel körbevágtam. Kicsit hosszadalmas volt ez a művelet, de mégérte. :-) 

hozzávalók a tésztához:

260 g liszt
226 g vaj
1/4 tk só
60 g porcukor
1 vaníliarúd

a töltelékhez:

fehér csokoládé
málnadzsem

a málnadzsemhez:

250 g fagyasztott málna
50-60 g cukor

a megszóráshoz:

porcukor

A tésztához a lisztet elvegyítettem a sóval. A szobahőmérsékletű vajat elektromos habverővel krémesre kevertem, hozzáadtam a porcukrot, majd további 1-2 percig kevertem. Hozzáadtam a vaníliarúd kikapart magjait, végül apránként a lisztes keveréket, és krémesre dolgoztam. A ragacsos tésztát folpackba csomagoltam, és pár órára hűtőszekrénybe tettem.
Lisztezett deszkán 3-4 mm vastagságúra nyújtottam a tésztát, és szívecskéket szúrtam ki belőle, amelyeknek a felét középen egy kisebb szívecskével szintén kiszúrtam. Sütőpapírral fedett tepsire raktam, és 10-15 percre hűtőszekrénybe tettem. 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt sültek meg.

A málnadzsemhez a málnát és a cukrot vastag falú lábosba tettem, felforraltam, majd csökkentettem a lángot, és hagytam, hogy rotyogva kb. 15 perc alatt besűrűsödjön. Közben gyakran megkevertem.

A fehér csokoládét lereszeltem.

A középen kivágott kihűlt süteményeket megszórtam porcukorral. Az egész süteményeket megkentem a kihűlt málnadzsemmel, megszórtam a reszelt csokoládéval, és ráillesztettem a porcukorral megszórt szívecskéket (vigyáztam, hogy a porcukrot ne maszatoljam el közben). Egy kiskanál nyelének segítségével töltöttem még egy kevés dzsemet a középen lévő "mélyedésbe".

Joy of Baking.com 

Pekándiós sütemény

2010. február 11. 10:55 - írta fűszerkert

Esküvői sütemény Santa Fé-ből. :-) Ezen a néven bukkantam a receptre. Nekem nagyon ízlett. Egyáltalán nem édes - annak ellenére sem, hogy porcukorral megszórtam -, ezért aki édesebben szereti, tehet bele több cukrot.

hozzávalók 20 darabhoz:

130 g liszt
4 ek világos muscovado cukor (én sötétet használtam)
100 g puha vaj
1/2 tk vaníliás cukor
50 g durvára felaprított pekándió

a tetejére:

20 db felezett pekándió

a megszóráshoz:

porcukor

A lisztet, vajat, cukrot, vaníliás cukrot és felaprított pekándiót puha tésztává dolgoztam. Lisztezett kézzel 20 dió nagyságú golyót formáztam. Sütőpapírral fedett tepsire raktam, és mindegyikbe belenyomtam egy-egy felezett pekándiót. 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütöttem (amíg barnulni kezdett). Miután kivettem a sütőből, pár percig a sütőlapon pihentettem, mivel forrón még törékény. Amikor kihűlt, bőségesen megszórtam porcukorral

Linda Collister: Easy Cakes

Narancsos csokoládétorta

2010. január 21. 11:31 - írta fűszerkert

Ahogy a legtöbb csokoládés sütemény, ez az enyhén narancsos ízű torta is tömény, így csak keveset lehet enni belőle, viszont finom.

Mivel Magyarországon nem kapható az ún. szirup - amelynek létezik fehér, világos, sötét és "kenyérszirup" változata -, helyettesíthetjük cukorral (100g cukor nagyjából 125 g szirupnak felel meg).

hozzávalók:

200 g vaj
250 g étcsokoládé (magas kakaótartalmú)
1 1/2 dl "fehér szirup" (helyettesíthető cukorral)
1/2 dl barnacukor
2 nagy narancs reszelt héja
3 tojás
1 1/2 dl liszt
1 ek vaníliás cukor

a glazúrhoz:

1 1/2 dl tejszín
150 g étcsokoládé
5 cl Grand Marnier

A vajat és a csokoládét együtt felolvasztottam. Belekevertem a tgojásokat, a szirupot, a barnacukrot és a narancsok héját, végül a lisztet és a vaníliás cukrot. Kivajazott, 23-24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntöttem a masszát, és 180 fokon 25 percig sütöttem.
A csokoládét apróra vágtam, és ráöntöttem a felfőzött tejszínt. Simára kevertem a likőrrel. Az így kapott folyékony állagú glazúrt szobahőmérsékleten hűlni hagytam, majd kis időre hűtőszekrénybe tettem. Amikor sűrűsödni kezdett, ráöntöttem a tortára, elsimítottam, és a tortát hűtőszekrénybe tettem. Kb. 1 óra múlva, amikor a glazúr megfelelő állagú lett hozzá, villával "összekócoltam". :-)

Claes Karlsson: Julbak

Nutellás bejgli

2009. december 29. 11:21 - írta fűszerkert

Idén a mákos és diós bejgli mellett megpróbálkoztam a nutellással is, és egész jól sikerült. A receptet a Mindmegette.hu oldalon találtam.

 

hozzávalók 3 rúdhoz:

50 dkg liszt
5 dkg porcukor
22 dkg vaj vagy margarin
1 kávéskanál só
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás sárgája
2 dkg élesztő
1,4 dl hideg tej

a töltelékhez:

14 dkg darált keksz (nálam Digestive)
28 dkg őrölt pörkölt mogyoró
50 dkg Nutella

a tetejére:

1 egész tojás
2 tojás sárgája

A hideg tejben feloldottam az élesztőt, a cukrot és a tojássárgáját, a többi hozzávalót pedig egymással összemorzsoltam, végül összedolgoztam az élesztős tejjel. A tésztát nem túl keményre, de nem is lágyra gyúrtam, három részre osztottam, amelyekből cipókat formáztam, és hűtőszekrénybe tettem.

A hozzávalókból összeállítottam a tölteléket.

A három tésztából egyenként téglalapokat nyújtottam, a tölteléket rákentem, úgy, hogy a szélein ujjnyi tészta kilátszott. A téglalapok rövidebb oldalát visszahajtottam, hosszanti oldalán pedig feltekertem. 1 egész és 2 tojássárgáját villával felvertem, és megkentem a bejgliket. Miután megszáradt, ismét megkentem, majd kb. 1,5 órán át kelni hagytam. Sütés előtt megszúrkáltam a rudakat, majd 30-40 perc alatt 200 fokos sütőben megsütöttem.

Mindmegette

Mascarponés cheesecake

2009. november 17. 10:24 - írta fűszerkert

Gyakran sütök cheesecake-et, mivel nálunk mindenki kedveli, és általában philadelphia sajtból. Most viszont kipróbáltam mascarponéból: így is finom lett. Szokás szerint ismét digestive kekszből készítettem az alapot, de kerülhet bele mézeskalács is - például fele-fele arányban -, ha mondjuk karácsony környékén sütjük meg. A sajtkrém tetejére - miután kihűlt - ezúttal crème fraîche-t is tettem, és nem bántuk meg. Házilag készítettem, egyrészt mert nagyon szeretem a kb. fele-fele arányban tejszínből és tejfölből készült házi crème fraîche-t, másrészt mert boltit nem kaptam. Ha készen vásároltat használunk, akkor verjük fel, mint a tejszínt, mielőtt a tortára kenjük.

hozzávalók az alaphoz:

120 g digestive keksz
75 g olvasztott vaj
1/2 dl cukor

hozzávalók a krémhez:

500 g mascarpone sajt
2 1/2 dl philadelphia light sajt (vagy ahol be lehet szerezni: kesella 10%)
1 lime reszelt héja
1 vaníliarúd kikapart belseje
1 dl cukor
1/2 dl étkezési keményítő
1 dl tejszín
2 egész tojás és 1 tojássárgája

a tetejére ízlés szerint:

crème fraîche
szeder

A kekszet aprítógép segítségével összemorzsoltam, majd elkevertem az olvasztott vajjal és a cukorral. 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába nyomkodtam, és 150 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütöttem. Hűlni hagytam, amíg elkészítettem a krémet.

A mascarponét és a philadelphia sajtot krémesre kevertem. Hozzáadtam a lime reszelt héját, a vaníliát, a cukrot, az étkezési keményítőt és a tejszínt, végül a tojásokat, és elkevertem. Ráöntöttem az alapra, és nagyjából egy órán át sütöttem 150 fokon. (Ha barnulni kezdene a teteje, akkor ajánlatos alufóliával lefedni.) Kikapcsoltam a sütőt, és nyitott sütőajtó mellett még 30 percig a sütőben hagytam. (Nem minden sütőben egyforma a sütési idő, én cheesecake-t (is) szoktam gázsütőben és villanysütőben is sütni, és hát van különbség. Mindig azt mondom, a sütési időt ne vegyük készpénznek, inkább próbáljuk kiismerni a saját sütőnket.)

A crème fraîche-hez felvertem a tejszínt, majd hozzákevertem ugyanannyi mennyiségű tejfölt (ízlés szerint lehet édesíteni kevés porcukorral). Azt hiszem, 3-4 dl került a torta tetejére, de ezt nem mértem le pontosan. Szederrel díszítettem.

Cheesecake eperrel és ribizlizselével

New York blueberry cheesecake

Kukoricás muffin cheddar sajttal

2009. október 17. 0:04 - írta fűszerkert

Az előző bejegyzésben említettem, hogy a közelmúltban amerikai ételeket főztem. A gyömbéres sütőtök leves mellé kínáltam ezt a kukoricás kenyeret vagy muffint.

hozzávalók 6 nagy vagy 12 normál méretű muffinhoz:

3 dl kukoricadara
3 dl liszt
1/2 dl cukor
1 1/2 tk só
1 tk sütőpor
2 tojás
2 1/2 dl tej
100 g olvasztott vaj
2 dl durvára reszelt cheddar sajt

A száraz hozzávalókat - a sajt kivételével - elkevertem egy tálban. A tojást felvertem a tejjel, és hozzáöntöttem az olvasztott vajat. A tojásos keveréket a lisztes keverékre öntöttem, és simára kevertem. Hozzáadtam a sajtot is. Muffinformákba kanalaztam a tésztát, és 200 fokon kb. 20 percig sütöttem. Frissen tálaltam a leves mellé.

Mogyoróvajas cupcake

2009. október 16. 23:10 - írta fűszerkert

 

Nemrég olyan vacsorát főztem, amely amerikai ihletésű fogásokból állt. Ez a sütemény is akkor készült. Nagyon tömény, de úgy gondoltam, a látvány és  hangulat kedvéért megéri elkészíteni.:-) Az almás-pekándiós pite, amelyet philadelphia sajtból készült krémmel tálaltam, már inkább kedvemre való volt. 

hozzávalók 12 darabhoz:

3 tojás
2 1/2 dl cukor
1 tk vaníliás cukor
50 g vaj
1 dl tejföl
2 ek hideg kávé
3 1/2 dl liszt
2 tk sütőpor
4 ek jó minőségű kakaó
1 csipet só
100 g étcsokoládé (70 %-os kakaótartalmú)
1 1/2 dl sós földimogyoró

a krémhez:

1 dl puha mogyoróvaj
4 dl porcukor
4 ek jó minőségű kakaó
2 tk vaníliás cukor
150 g philadelphia sajt
1 ek meleg kávé

a díszítéshez:

sós földimogyoró

A tojást felvertem  a cukorral és a vaníliás cukorral. A vajat felolvasztottam, hozzáadtam a tejfölt és a kávét, és a tojásos masszába kevertem. A lisztet elvegyítettem a sütőporral, kakaóval és sóval, a csokoládét pedig vízgőz fölött felolvasztottam, és midezt a masszába forgattam. A tésztát a felaprított földimogyoróval felváltva muffinformába kanalaztam. 175 fokon kb. 15 percig sütöttem.

A krémhez simára kevertem a mogyoróvajat a porcukorral, kakaóval, vaníliás cukorral és philadelphiával. Hozzáadtam a kávét. A kihűlt sütemények tetején elosztottam a krémet, és földimogyoróval díszítettem.

Leila Lindholm receptje alapján

"Budapest tekercs" áfonyával

2009. szeptember 16. 11:45 - írta fűszerkert

hozzávalók:

6 tojásfehérje
3 dl cukor
1 1/2 dl mogyoró
1 dl liszt
2 ek kakaó

a töltelékhez:

3 dl tejszín
3 dl áfonya
ízlés szerint cukor

a díszítéshez:

1 dl tejszín
áfonya
citromfű levelek

A tojásfehérjéből kemény habot vertem, a végén a cukrot is belekevertem. A mogyorót finomra aprítottam, és összekevertem a liszttel és az átszitált kakaóval, majd a felvert fehérjébe forgattam. A masszát egy sütőpapírral fedett tepsire öntöttem, és elsimítottam. 175 fokon 20 percig sütöttem, majd sütőpapírra borítottam, és az aljáról lehúztam a papírt, amelyen sült.
A töltelékhez felvertem a tejszínt (kevés cukorral édesítettem), és belekevertem az áfonyát. A kihűlt tésztára simítottam, és hosszanti oldalán feltekertem. Tejszínnel és áfonyával díszítettem.

Áfonya helyett vagy mellett bármilyen más gyümölccsel is készíthetjük. A tekercset le lehet fagyasztani, ebben az esetben fogyasztás előtt kb. 20 perccel vegyük ki a fagyasztóból, végül még kissé fagyosan tálaljuk. Így mutatósabb, hiszen szebben lehet szeletelni.

Megjegyzés: szerintem a 30%-os tejszínből nem igazán jó, én 40%-os zsírtartalmú tejszínnel készítettem.

Szilvás batyu

2009. július 26. 19:32 - írta fűszerkert

 

 

A tészta tulajdonképpen ugyanaz, mint amilyenből a kanellbullart vagy vaníliás változatát készítem. (Ezt a fajta kelt tésztát vetedegnek nevezik a svédek - én nagyon szeretem, mert rendkívül finom, és egyáltalán nem nehéz elkészíteni). A tölteléket lehet variálni: különféle lekvárok, alma- vagy rebarbara kompót, vaníliás krém, stb. kerülhet bele.

hozzávalók a tésztához:

150 g vaj
5 dl tej
50 g élesztő
1 tojás
2 dl cukor
1 csipet só
14 dl liszt

a töltelékhez:

20-25 darab friss szilva
2 dl cukor + egy kevés a megszóráshoz
2-4 tk étkezési keményítő (attól függően mennyi vizet enged a szilva)
2 tk vaníliás cukor + egy kevés a megszóráshoz
1 tk fahéj
50 g vaj

a megkenéshez és díszítéshez:

1 felvert tojás
porcukor

A vajat felolvasztottam. Hozzáadtam a tejet, és meglangyosítottam.
Az élesztőt egy tálba morzsoltam. Hozzáadtam a langyos folyadékot és a tojást, és addig kevertem, amíg az élesztő feloldódott. Beleszórtam a cukrot, a sót és a lisztet, és sima, rugalmas tésztává dagasztottam. Letakarva 30 percig kelesztettem.

A töltelékhez a szilvát kimagoztam, a cukorral együtt egy lábosba tettem, felforraltam, és lassú tűzön kb. 10 percig főztem. Mivel elég sok vizet engedett, kb. 3 teáskanál étkezési keményítőt egy kevés vízzel simára kevertem, és a szilvához adtam, hogy krémes állagú legyen. Felfőztem, majd hűlni hagytam. Egy szűrőn átpasszíroztam, hogy megszabaduljak a szilva héjától. A langyos töltelékbe kevertem a vaníliás cukrot és a fahéjat.

A tésztát két részre osztottam, és téglalap alakúra nyújtottam. A puha vajat elkentem a tetején, és megszórtam kevés cukorral és vaníliás cukorral. A kinyújtott tésztát 8 négyzet alakú darabra vágtam (ezekből elég nagy süteményeket kapunk, így én a másik adag tésztát általában 16 darabra vágom, hogy legyen kisebb és nagyobb sütemény is - ez látható is a fotón), és a darabok közepébe tettem egy keveset a töltelékből, majd a széleket behajtva "batyut" formáztam belőlük. Sütőpapírral fedett tepsire helyeztem, további 10 percig kelesztettem, végül tetejüket megkentem felvert tojással. 220 fokos sütőben kb. 15 percig sütöttem. Még melegen megszórtam porcukorral.

Diós csokoládétorta

2009. május 21. 9:07 - írta fűszerkert

Nagyon finom, erőteljesen csokoládés - éppen ezért nem is lehet egyszerre sokat enni belőle - , de a dió is kellően érvényesül: méltó lezárása volt egy ünnepi vacsorának.

hozzávalók:

200 g dióbél
250 g vaj
200 g étcsokoládé (70%)
4 tojás
2 1/2 dl cukor
1 tk vaníliás cukor
1 ek konyak (elhagyható)
1 dl liszt

a csokoládéglazúrhoz:

200 g étcsokoládé (70%)
1 dl tejszín
3/4 dl cukor
75 g szobahőmérsékletű vaj

a díszítéshez:

kb. 25 g felezett dióbél

A dió kb. 1/4-ét durvára felaprítottam, a többit finomra őröltem.
A vajat felolvasztottam, a csokoládét darabokra tördeltem, és a meleg vajban hagytam felolvadni. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéből kemény habot vertem. A tojássárgáját fehéredésig kevertem a cukorral és a vaníliás cukorral. Hozzáadtam a csokoládés vajat, a diót és a konyakot, végül a lisztet, és simára kevertem. Óvatosan beleforgattam a habot.
A masszát egy 24 cm átmérőjű kivajazott, zsemlemorzsával beszórt tortaformába öntöttem, és 175 fokon 10 percig sütöttem, majd 150 fokra csökkentettem a sütő hőmérsékletét, és még kb. 40 percig sütöttem.

A glazúrhoz a tejszínt felfőztem a cukorral, hozzáadtam a darabokra tördelt csokoládét és kis darabokban a vajat, közben kevergettem, amíg sima nem lett. 2-4 órán át állni hagytam, majd a kihűlt tortára kentem. Dióval díszítettem.

Anna Bergenström-Fanny Bergenström: under valnötsträdet

American apple pie

2009. május 13. 9:10 - írta fűszerkert

Az amerikai almás pite nagyon finom vaníliás fagylalttal, tejszínnel vagy vaníliás szósszal, de persze önmagában is.

hozzávalók a tésztához:

150 g hideg vaj
4 dl liszt
1/2 dl porcukor
1 tojás
1/2 ek hideg víz

a töltelékhez:

10-12 alma
1 citrom leve
50 g vaj
4 ek cukor
2 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt gyömbér

a megkenéshez és a tetejére:

1 tojás
tej
barnacukor

A felkockázott hideg vajat összemorzsoltam a liszttel és a porcukorral. Hozzáadtam a tojást és a vizet, és összedolgoztam. (Fontos, hogy a lehető legkevesebb ideig - csak amíg összeáll - gyúrjuk a tésztát.) Folpackkal bevontam, és hűtőbe tettem legalább 30 percre.

A töltelékhez az almát meghámoztam, szeletekre vágtam, egy tálba tettem és azonnal elkevertem a citromlével.
A vajat felolvasztottam, hozzáadtam a cukrot, fűszereket és az almát, és addig sütöttem, amíg az alma kissé megpuhult. Egyszerre csak az alma felét süssük/pároljuk, vagy pedig használjunk két serpenyőt!

A tésztát két részre osztottam úgy, hogy az egyik valamennyivel nagyobb lett. A nagyobb darab tésztát lisztezett felületre tettem, és kör alakúra nyújtottam (kb. 30 cm átmérőjű és 5 mm vastagságú lett). A tésztát nyújtófára sodortam, és a segítségével egy 24 cm átmérőjű kapcsos formába helyeztem úgy, hogy az oldalát is kibéleltem vele, és kissé kilógott a formából.
Az almát a tésztára öntöttem.
A másik tésztacipót kb. 25 cm átmérőjű körré nyújtottam.
A tojást kevés tejjel felvertem, és megkentem vele a formába helyezett "kilógó" tésztaszéleket, majd ráfektettem a "tetejét", vagyis a másik kinyújtott tésztadarabot. Ujjaimmal összenyomkodtam a tésztaszéleket, a tetejét is megkentem tojással, és megszórtam kevés barnacukorral, végül villával megszúrkáltam, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütöttem.

Leila Lindholm: a piece of cake

Almás pite

Szupergyors almás süti

Almás sütemény

Ropogós almás-morzsás pie

Almáspite-torta

 

Kanelbullar

2009. május 11. 9:41 - írta fűszerkert

Svédországban a kanelbullar - fahéjas csiga - az otthoni vagy munkahelyi kávézás szinte elmaradhatatlan kelléke. Tapasztalatom szerint a gyerekek is imádják!:-)
Könnyű elkészíteni, és ha marad belőle, jól fagyasztható. (Nálam mindig van valamilyen "bullar" a fagyasztóban, mert  mikróban vagy sütőben átmelegítve szinte olyan, mintha frissen sütöttem volna a fagyasztóból pillanatok alatt elővarázsolt süteményt.)

hozzávalók kb. 30-35 darabhoz:

50 g élesztő
150 g vaj vagy margarin
5 dl tej
1/2 tk só
1 dl cukor
1 1/2 tk frissen megtört kardamommag vagy 2 tk őrölt kardamom (elhagyható)
1 tojás (elhagyható, de a tojástól könnyebb, levegősebb lesz a tészta)
kb. 1,5 liter liszt

a töltelékhez:

75 g puha vaj vagy margarin
1 dl cukor
2 tk őrölt fahéj

a megkenéshez és díszítéshez:

1 tojás
jégcukor
aprított mandula

Az élesztőt egy tálba morzsoltam. A vajat felolvasztottam, hozzáadtam a tejet, és a kézmeleg folyadékból egy keveset az élesztőre öntöttem. Addig kavargattam, amíg az élesztő feloldódott. Hozzáadtam a maradék folyadékot, sót, cukrot, kardamomot (ezt gyakran kihagyom), tojást és lisztet. Addig dagasztottam, amíg rugalmas, sima tésztát nem kaptam, és a tészta elvált az edény falától. Kevés liszttel megszórtam, letakartam, és kb. 40 perc alatt a duplájára kelesztettem.
A töltelékhez simára kevertem a hozzávalókat.
A tésztát lisztezett deszkára borítottam, könnyedén átgyúrtam, két részre osztottam, és mindegyiket kb. 20x40 cm nagyságúra nyújtottam. A tölteléket rákentem, hosszanti oldalán feltekertem, majd 2 cm széles darabokra vágtam. Papírformákba raktam, (de lehet sütőpapírra is), és konyharuhával letakarva kb. 20 percig kelesztettem.
Tetejüket megkentem felvert tojással, végül megszórtam jégcukorral (lehet aprított mandulával is). 250 fokra előmelegített sütőben 8 perc alatt megsültek. Gázsütőben ez tovább tart(hat).

Vaníliás péksütemény

Narancsos-mandulás csiga

Áfonyás csigák

 

Húsvéti répatorta

2009. április 15. 8:28 - írta fűszerkert

Húsvétra egy új recept alapján sütöttem répatortát - az egyik újdonság az, hogy ebbe banán is került -, de nem azért, mert a korábbi répatortám nem ízlett eléggé, hanem csupán kíváncsiságból.:-) Mindkét recept jó. Marcipános díszítés helyett most pirított szeletelt mandulával szórtam meg, és cukrozott virágokkal díszítettem.

hozzávalók:

1 1/2 dl kukoricaolaj
175 g barnacukor
4 ek joghurt
3 tojás + 1 tojássárgája
1 tk vanília eszencia
125 g felaprított dió vagy mogyoró
175 g sárgarépa reszelve
1 banán villával összetörve
175 g liszt
90 g zabliszt
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1 tk örölt fahéj
1/2 tk só

a sajtkrémhez:

250 g philadelphia sajt
1 ek joghurt
1 citrom reszelt héja
2 tk frissen facsart citromlé
kb. 50 g porcukor

a díszítéshez

pirított szeletelt mandula

tavaszi virágok
1 tojásfehérje kissé felverve
cukor

Az olajat, cukrot, joghurtot, tojást, tojássárgáját és vanília eszenciát egy tálba öntöttem, és felvertem. Belekevertem a mogyorót, sárgarépát és banánt.
A lisztet, zablisztet, szódabikarbónát, sütőport, fahéjat és sót összeszitáltam, és a tojásos masszába adagoltam. Simára kevertem, majd kivajazott, alján sütőpapírral bélelt 24 cm átmérőjű tortaformába öntöttem. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 órán át sütöttem (tűpróba!). 15 percig a formában pihentettem, majd rácsra borítottam és hagytam kihűlni.
A sajtkrémhez összekevertem a hozzávalókat, és a torta tetejére kentem. Megszórtam pirított mandulával.
A virágdíszítéshez a tojásfehérjébe mártottam a virágokat, és megszórtam cukorral. Sütőpapíron hagytam megszáradni, végül feldíszítettem vele a tortát.

Stora vegetariska kokboken

Répás muffin

Répás-narancsos torta

 

Galatoboureko

2009. április 7. 14:00 - írta fűszerkert

A galatoboureko egy tipikus görög sütemény, és bár én nem vagyok ezekért nagyon oda - szerintem túl édesek -, a galatoboureko mégis kifejezetten ízlett. Tény, hogy eddig csak azt kóstoltam, amit én sütöttem. Az lenne az igazi, ha Görögországban ennék ilyet, de amikor tavaly nyáron ott jártam, fagyin kívül más édességet képtelen voltam elfogyasztani a 45 fokos melegben: leginkább salátákon és saganaki sajton éltem. :-)
A fahéjas-citromos cukorszirup, amelyet a süteményre öntöttem - és amely kifejezetten pikánssá teszi azt -, szerintem elhagyható (bár így már nem lenne olyan "igazi" görög süti), és akkor kevésbé édes (az én ízlésvilágomnak ez jobban megfelel(ne), de rendes vagyok, tekintettel vagyok másokra, így marad a szirup.:-)
Durumdara helyett (amelyet az Ázsiai boltban vettem), biztosan jó sima búzadarával is.

hozzávalók:

1 vaníliarúd
750 ml tej
110 g cukor (vagy ízlés szerint egy kicsit kevesebb)
110 g durumdara (semola di grano duro)
1 ek finomra reszelt citromhéj
1 fahéjrúd
40 g vaj felkockázva
4 tojás kissé felverve
12 réteslap

a megkenéshez:

kb. 60 g olvasztott vaj

a sziruphoz:

75 g cukor
1/2 tk őrölt fahéj
1 ek frissen facsart citromlé
75 ml víz

A tejet egy edénybe öntöttem, hozzáadtam a hosszában félbevágott vaníliarúd kikapart magjait és magát a vaníliarudat, a fahéjat, cukrot, durumdarát és citromhéjat, és kevergetés közben felforraltam. Kis lángon még kb. 2 percig főztem, amíg besűrűsödött. Levettem a tűzről, hozzáadtam a vajat és simára kevertem. 10 percig állni hagytam, majd eltávolítottam a vaníliarudat és a fahéjrudat. Keverőgéppel beledolgoztam a tojást.
A réteslapokat nedves konyharuhára terítettem. Egy lapot megkentem olvasztott vajjal, majd vajas oldalával lefelé egy 30x20x3 cm-es formába tettem. Még 5 lapot ráhelyeztem, úgy, hogy mindegyiket megkentem vajjal. A lapok szélei kilógtak a formából. A tölteléket a tésztalapokra öntöttem, és a maradék hat lappal befedtem (úgy, hogy ismét megvajaztam a lapok egyik oldalát; a legfelső lapot is megkentem vajjal). A kilógó tésztaszéleket konyhai ollóval levágtam.
180 fokra előmelegített sütőben 30-40 percig sütöttem. Hagytam kihűlni.

A sziruphoz elkevertem a hozzávalókat, felforraltam, és kis lángon 10 percig főztem. Levettem a tűzről, kis ideig állni hagytam, majd a süteményre öntöttem.

Régebbiek | Végére »

Bemutatkozás

vegetáriánus gasztroblog.

Keresés

Utolsó kommentek

- Scones, Ginger: Szia! Sajtosan is isteni! :) »
- Gyors kenyérrevaló gremolata-val, Bridge: A gremolataról még sosem hallottam, köszi az ötletet. :) »
- Narancsos csokoládétorta, fűszerkert: Igen, deciliter. Köszönöm, most beírom. »
- Narancsos csokoládétorta, cricri: A sziruphoz nem írtad oda, hogy miben méred, másfél mit... »
- Mézes görög joghurt, Ági: Köszönöm az info-t, a csöpögtetős módszert már használtam, de... »

Kategóriák

- cheesecake (4)
- csokoládé (28)
- desszert (14)
- ebéd vagy vacsora (48)
- előétel&saláta (22)
- grill (6)
- gyümölcsös (35)
- húsvét (2)
- indiai (2)
- ital (6)
- játék, verseny (1)
- karácsony (25)
- lekvár (6)
- leves (18)
- mártás, krém, dip (10)
- menü (1)
- pékség (29)
- pie (11)
- rágcsa (2)
- recept nélkül (7)
- reggeli (17)
- sorbet, fagylalt (4)
- sütemény (89)
- sütés nélkül (1)
- tészta (13)
- trüffel (6)

Archívum

- Jelen
- 2010. március
- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. július
- 2009. május
- 2009. április
- Az összes »

Magyar gasztroblogok

- bloGasztro

- A főzés tudománya
- Chili & Vanilia
- Dalla cucina, per te
- Dolce vita
- Domestic Goddess
- Édes kötelesség
- Étel, ital, kicsi Vú
- Fűszer és lélek
- La Cuisine d`Adéle
- Lila Füge
- Macikonyha
- Vera vega konyhája

Külföldi gasztroblogok

- Cafe Fernando
- foodbeam
- La Tartine Gourmande
- Milk and Cookies
- Stonesoup
- The Traveler`s Lunchbox
- Viaggi & Sapori

Gasztronómiai oldalak

- BBC GoodFood
- Culinaris
- desszert.eu
- GOURMANDNET
- hvg.hu
- Kitchen Measurements C.
- KONYHAMESTER
- Vegetariskt.com

Bor

- Bortársaság
- Deluxe.hu
- Vivamus

Egyéb